A mostani hétfő reggel természetesen más volt, mint a normál hétköznapi. Kissé hűvös volt, amíg nem jött fel a Nap. Amíg nem ébredtek fel a többiek, kicsit sétáltam. Persze az osztrák turisták már készülődtek a túrához, és tíz percen belül el is indultak.
A reggelihez találtunk egy hatalmas palakövet, ami a hegy oldalából hasadhatott le, és nekünk nagyon is megfelelt. Persze nem volt teljesen sima, de meg lehetett rajta teríteni. Az előző napról még maradt egy kis spagetti a fazékban, amiben a teát főztük, de ez senkit nem zavart. Ahogy jött fel a Nap, egyre jobb lett az idő. A túrára már rövidnadrágban indulhattunk el. Első célpont a szomszédos hegycsúcs volt 2700 méteren. Az út kb. fél óra volt egy kényelmes domboldalon. Ide természetesen már csak kis hátizsákot vittünk, amibe a meleg ruha, a kulacsok, meg a müzli volt. Volt, aki nem is hozott hátizsákot, hanem ketten felváltva hoztak egyet. A sátrakat nyugodtan otthagytuk a völgyben, nem volt valószínű, hogy ellopnak valamit.
A bal oldali képen megpróbáltam az arányokat lefotózni. A füves domboldal és a Grossvenediger között még van egypár völgy és néhány méter szintkülönbség. A fölfele út kissé meredek volt, sok helyen négykézláb kellett felmászni a köveken. Valójában két csúcs volt és a kettő közül lehetett választani, hogy ki melyikre megy fel. Látvány szempontjából teljesen mindegy volt, mert mindkettőről szép volt a kilátás.
Ez a kép bizonyítja, hogy én is ott jártam. 🙂 Ezen a csúcson készült egy panorámakép is, amit nemsokára összefűzök és felteszek ide. Mókás kedvünkben voltunk, mert a panorámaképen rajta van az egész csapat, és Bence kétszer… 🙂
Egy rövid kis pihenő után továbbmentünk a Rosenlenke felé. A Rosenlenke a Rosenspitze tövében van. A Rosenspitze egy 3060 méter magas hegycsúcs. Az volt a terv, hogy elmegyünk a csúcs tövébe, és aki akar, felmegy. A környező hegyek, dombok csillámpalából voltak és volt olyan, hogy úgy nézett ki, mintha kályhaezüsttel lett volna lefújva.
Több folyót és patakot láttunk. Voltak gleccserpatakok is. Többnyire kis patakok voltak, amiken csak átléptünk, de volt egy olyan is, ami egész kiszélesedett. E mellett egy kicsit leültünk pihenni, meg nézelődni. Dávid úgy gondolta, hogy ő megmássza a vízesést. A képen érzékelhető a vízesés nagysága. Jobbról mászott le, majd a bal oldalon jött ki, csak azon az oldalon már egy kicsit nehezebb volt a lejövetel, mert elég meredek volt a hegyoldal. Szerencsére nem történt semmi baj.
2700 méteren volt egy tisztás, ahol meg tudtunk ebédelni. (Természetesen müzlit.) Kissé felhős volt az ég, de jó idő volt. Tőlünk nem messze volt egy kis tavacska. Kb. 30 centi mély volt és 22 fokos. Teljesen tiszta volt a vize. Az ebéd után megbeszéltük, hogy kinek van még kedve felmenni a Rosenspitze-re.
OP lett kijelölve a csapat vezetőjének. A társaság nagy része felment, csak hatan maradtunk lent. A tisztásról lehetett követni a többieket, hogy hol tartanak éppen. A csúcs úgy nézett ki, mint egy ék, az egyik oldala egy hosszú lejtő volt, míg a másik oldala egy meredek fal volt. A csapat szép lassan elindult és egy kényelmes tempóban haladt felfelé. Hol a gerinc látható oldalán, hol a másikon. Már majdnem felértek a csúcsra, amikor csak azt láttuk, hogy rövid tanakodás után visszafele indultak, pedig csak hatvan méter volt hátra.
Mivel nem tudtunk kommunikálni, meg nem láttuk, mi a helyzet aggódni kezdtünk, hogy valami baj van. Aztán a csapat megállt egy kicsit lejjebb és egy jó negyed órát ott töltöttek. Végül elindultak lefelé és úgy deréktájban levágták a gerincet a morénás hegyoldalban. Nagyon jól nézett ki, ahogy szántották a kőomladékot és a másfél órát tíz perc alatt megtették lefelé. Amikor találkoztunk, kiderült, hogy azért nem mentek fel, mert a felső szakaszon már nagyon omlós, törős volt a talaj és képtelenség volt továbbmenni. A negyedórás pihenőn meg a csúcs-csokit ették meg, amit fent szerettek volna.
Miután visszatértek, elindultunk hazafele és egy kényelmes kis sétatempóval alig több, mint egy óra alatt oda is értünk a sátorokhoz.
Vacsorára spárgakrém-levest, gulyáslevest és tejbegrízt csináltunk. A tejbegrízből olyan sok lett, hogy reggelre is maradt. A levesek nagyon ízletesek voltak és a gríz is jól sikerült, a második adag még másnap sem volt betonkeménységű. Este még bementünk a Reichenberger hüttébe melegedni, és kártyázni. Tíz órakor már azért mentünk el, mert kinéztek minket a fogadóból.